Mit jelentek?Talán csak egy lányt…Talán A lányt…Talán egy barátot…Talán egy régi szerelemet…Talán a múltat…Vagy esetleg a jövőt…Esetleg a szerelemet…Talán egy ismerős figurát…Talán a legnagyobb ellenséget…Talán azt, akit csak gyűlölni tudsz…Talán azt, akit a legjobban szeretsz…Azt, aki fájdalmat okozott Neked…Azt, aki mindig melletted van…Azt, aki nem szeretett…Lehet, hogy egy komoly nőt…Vagy csak egy szeleburdi kislányt…Mindenkinek mást jelentek.
Nem tudta miért kell sírnom attól, ha erre gondol-utálta ha így látják, sőt utált így viselkedni, akár látták akár nem. A legjobban azt gyűlölte, hogy sosem tudhatta mikor tör elő belőle a sírás.-váratlanul, ahogy a szél megfordul.
Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halkszavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt. /Wass Albert/
Azt hiszem, nagyon ritka, hogy a szokásos emberi konfliktusok úgy oldódjanak meg, ahogy a tévében szoktak. A valóságban állandóan visszatérnek, egyre kisebb köröket írnak le, míg végül eltűnnek. Illetve talán nem is eltűnnek, hanem fölszáradnak, mint sárfoltok a napon. /Stephen King/
Ha szeretsz valakit, ne szólj egy szót se. Hallgass! S a csöndben üzend ezt a néma zenét. Vagy tudod mit? Ha félsz, hogy nem hall, mert még nincs hozzá füle: fütyülj neki! Mindenkinek van egy titkos füttyjele. Ha meghallja, talán megdobban a szíve. /Müller Péter/
A kihívás abban rejlik, hogy meg kell maradnod önmagadnak egy olyan világban, amely próbál olyanná formálni, mint a többiek.
Mindig azokban csalódunk a legnagyobbat, akiket a legjobban szeretünk!...Mert naivul azt hisszük,hogy ők is így éreznek irántunk.
Sosem fogom tudni, hogy valóban engem kívánnak-e, vagy csak beérik velem.. /Libbra Bray/
Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza, amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga viszont rengeteget változott... /Nelson Mandela/
Tudod a hangulatom olyan mint, amikor libikókán ülsz; egyszer fent, aztán hopp.. hirtelen lent vagy. És én most fent vagyok, egész magasan.
Rövid az élet, ezért ha úgy érzed, Ő az el ne engedd! Nem biztos, hogy lesz még több esélyed!
Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj. /Müller Péter/
Kicsesztél a szívemmel, de meg foglak tanítani, hogy hogyan kell használni..
Igazán attól fáj az ütés, kitől simogatást várnál, s nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál. /Radnóti Miklós/
Lehet, hogy szerettél volna, ha ismertél volna, ha ismerted volna a gondolataimat, ha végigsétáltál volna az álmaimom, emlékeimen,igen, lehet hogy szerettél volna, ha csak rám szántad volna az időd..
A legnagyobb baj, hogy sohasem azt az embert akarjuk, akit akarnunk kéne.. /Jodi Lynn Picoult/
Nem nyálazom, nem könyörgöm, csupán a tényeket közlöm.Szeretlek, imádlak, kívánlak. Mondd, hibáztatsz?
Nálatok - mondta a kis herceg- az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak- tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni. /Antoine de Saint-Exupéry/
Ha nem lehet úgy ahogy akarom, akkor úgy akarom ahogy lehet..
Túl sok dolog van, amiről sohasem beszéltünk. Amiről sohasem fogunk beszélni. Nem is tudom, miért kell ennek így lennie. De talán mégis tudom. Bolondok vagyunk. Zavarodottak, és félünk. Sohasem énekeltem neked hideg téli estéken. Nem dúdoltam a füledbe halk, összefüggéstelen dallamokat. Becéző, gyengéd dallamokat. Nem énekeltem előtted, és nem is táncoltam. Féltem, hogy megremegne a hangom, és te nem értenéd meg, amiről a dal szól. Féltem, hogy megremegne a térdem, és te nem látnád meg bennem a tündért. Csak egy fáradt, gyönge embert. És ezt nem akarom. Inkább hallgatok. Hallgatunk. Nézlek, és a lelkem legmélyében, egy elfelejtett, poros és sötét szögletben énekel és táncol valami. Amiről soha nem beszéltünk. És amiről soha nem fogunk beszélni.
-Hogy vagy?
-Egyedül.
-Miért vagy?
-Véletlenül.
-Hova mész?
-Csak előre.
-Kivel mész?
-Nélküle.
-Miért sírsz?
-Mert fáj ...legbelül...
-Maradsz még?
-Mennem kell.Egyedül..
Nekem valaki ígéretet tett, és hittem benne, hogy be is tartja az ígéretét..... Ő már felnőtt.... De ha a felnőttek ilyenek, akkor én maradok gyerek... .Örök létemre!...
Játékok a polcon - plüssnyuszi és plüssmaci
- Mondtam már, hogy szeretlek?
- Ma még nem. De nem kötelező.
- Szeretnem Téged?
Ezt nem én döntöm el, nem szabad választás. Így alakult.
- Mondanod nem kötelező.
- Akkor mit mondjak? Hazudjak Neked? Vagy beszélgessünk másról?
- Akármiről beszélgetünk, tudom, hogy szeretsz. Hallom a hangodon.
- Tudod nekem ez néha fáj.
- Miért?
- Mert itt ülünk ezen a polcon, egymás mellett, és én nem tudom szeretsz-e.
- Hogyhogy nem tudod? - Nem mondod sosem.
- Szerintem nem kell mondani. Rád nézek, és látod. Megszólalok, és hallod a hangomon.
- De nekem néha kéne, hogy kimondd.
- Akkor mások vagyunk.
- Fogod mondani?
- Fogom.
Mert akarod.
- Szeretlek.
- Én is.
- Nem mondtad ki. Most se.
- Azt mondtam, hogy én is.
- Az nem ugyanaz.
- Dehogynem. Én is szeretlek.
- Magadtól mondd.
- Szeretlek.
- Hát ez most nagyon magadtól volt.
- Neked meg semmi se jó.
- Nem is szeretsz.
- De Te se.
- Akkor megegyeztünk.
- Meg.
Majd hátat fordítottak egymásnak, és soha többé nem szóltak egy szót se. A plüssnyuszit végül elvitte egy másik kisgyerek, a plüssmackó pedig örökké bánta, hogy nem mondta ki időben, hogy szeretlek.
Néha nem ahhoz kell sok erő, hogy az ember kitartson valami mellett, hanem ahhoz, hogy lemondjon róla.
1. A férfi leissza magát, a nő csak be van csiccsentve.
2. A férfi megcsal, a nőnek kalandja van.
3. A férfi, amikor elválik, tönkre teszi a családot, a nő befejezi a jövő nélküli kapcsolatot.
4. A férfi kiabál, a nő csak hangsúlyozza az igazságot.
5. A férfi kínozza a gyerekeket, a nőknek csak az idegei nem bírják.
6. A férfi nem foglalkozik családjával, a nő megvalósítja önmagát.
7. A férfi egy erőszakos bunkó, a nő csak kényszerből határozott.
8. A férfi munkamániás, a nő független.
9. A férfi lusta, a nő regenerálódik.
10. A férfi hazudik, a nő diplomata.
11. A férfi pazarolja a pénzt, a nő néha magának is vásárol.
12. A férfi, amikor jól néz ki - narcisztikus, a nő egyszerűen ápolt.
13. A férfi szerencsétlen, a nő néha elveszettnek érzi magát.
Mindannyiunkat utolér a kísértés. Az, hogy képesek vagyunk-e legyőzni, azon múlik, hogy felismerjük-e, milyen álarc mögé bújik. Van, hogy egy rég kihunytnak hitt szerelem alakját ölti, ami most újra fellobban. Vagy egy új barát képében érkezik, aki akár még sokkal több is lehetne. Vagy egy apró gyermekében, aki olyan érzéseket ébreszt bennünk, amelyek létezéséről sem tudtunk. És így végül engedünk a kísértésnek. Holott mindvégig tudjuk jól, hogy ha eljő a reggel, súlyos árat fogunk fizetni érte. /Született feleségek/
A kis dolgok a legérdekesebbek - egy halk szó, egy pillantás, egy mosoly. /Margarel Lindsey /
Mindig van egy személy aki nem számít hogy mit tesz vagy mit mond, és nem számít hogy hányszor okoz neked fájdalmat - nem tudod elengedni, hiszen annyira sokat jelent neked..
Az ember, akit a sors melléd rendel, soha sem akkor jön el, és soha sem úgy, ahogy várod. Lehet, hogy nehéz megtalálnod a benne rejlő kincset. De ő az, aki vigyáz rád és talán ő lesz az, aki megérinti a megérinthetetlent. Aki örökké szeret és elenged, ha kell. Egy napon ráébredsz, hogy minden múlandó és nincs ehhez fogható.
Úgy csinálunk, mintha barátok lennénk, pedig nem vagyunk. Ellenségek sem vagyunk. Egyszerűen, mint két idegen. De a szeretet - emléknyomok még bennem vannak.
Csak egy pillanatra felejts el érezni és létezni. Felejts el mindent és legyél senki. Lebegj a föld felett, és érezd a gondtalanságot. Aztán tanulj meg élni. Kockáztatni és gyűlölni. Mert néha az élet semmi.
Kérlek, legyél itt velem...annyira hiányzol...minden olyan rossz most...Te mindig megértettél, még olyan helyzetekben is mikor senki...annyi hibát elkövettünk, bárcsak újrakezdhetnénk! Magam sem tudom, mit érzek, nem tudom, szerelem-e még, de annyira hiányzol...a jelenléted, a pillantásod...a szemeid, amiben láttam azt a hatalmas szerelmet, amit talán meg sem érdemeltem...Olyan sokat köszönhetek Neked, nem akarom elhinni, hogy ennyi...
Megcsalás. Milyen különös szó. Mit is jelent valójában? Mindenkinek mást? Mert mi a megcsalás? Ha megteszem, vagy ha csak arra gondolok, hogy valaki mással... Mit is csinálok azzal a valaki mással? Flört, csók, szex? Egy dolog biztos, annak, akit megcsalnak ez piszkosul fáj. Bizonytalanság, ezernyi kérdés, melyekre nincsen válasz. Hogyan lehet egy ekkora pofont túlélni? Menni vagy maradni?
Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve. /
El akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..
Higyj az álmaidban, és azok valóra válnak.
Már nem is tudtam,mit mondjak neki. Nagyon ügyetlennek éreztem magam.Nem tudtam,hogyan férkőzzem hozzá,hogyan találjak közösséget vele...Olyan titokzatos világ a könnyek országa.
Nem tudok aludni, csak múlnak a percek, sírni volna jó, de sajnos nem megy..
Ezek az ostoba játékok darabokra tépnek és a meggondolatlan szavaid összetörik a szívem.
Nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy nem tudtam az lenni, akit szeretni tudtál volna...
Mozdulatlan marad a szív; hiába peregnek a könnyek. /Vergilius/
A távolság az. ami nehézzé teszi az életet; a két szív, ami egykor olyan közel volt egymáshoz, most mérföldekre távol .
A gonosz szavak megbántanak, de a csönd összetöri a szívedet.
Érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek. S érezni azt, ha szép Veled szép és csak Veled teljes az élet. /Illyés Gyula/
És mikor rám néznek az emberek, mindig megkérdezik: "Miért vagy olyan szomorú?" Honnan tudják? Miből látják? A szemem? A szemem hogy mondd el ennyi mindent? Hogy tanuljam meg elrejteni, ami fáj? Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki amúgy sem lát semmit..
Vannak azok a pillanatok, amikor már annyira csordultig vagy mindennel... annyira nem érzed a fájdalmat, a hiányt, a csalódást... sőt, már az ürességet sem érzed... Vannak azok a pillanatok, amikor már csak nevetni tudsz. Nevetni a jón, a rosszan, nevetni azon, hogy mennyire pocsék is minden. És ez most az a pillanat!
A boldogság egy pillangó. Ha kergetjük, kisiklik a kezünk közül, de ha csendben leülünk, az is lehet, hogy leszáll ránk. /Nathaniel Hawthorne/
Egy nap minden tökéletes érzést kelt majd bennünk. Innentől kezdve, nevetünk a káoszon, mosolygunk a könnyeken át és nem feledjük, hogy minden okkal történik.
Minden nap felébredek, élek, lélegzem, mosolygok, mint egy robot. Csak remélni tudom, hogy egy nap okom is lesz arra, hogy ezt tegyem..
Megtehetnéd - a kedvemért, hogy lábujjhegyen távozol, halkan csukod az ajtót életemre. Elmész szépen, és nem kukucskálsz, nem kell, hogy lássad, mennyire fájsz. /Szabó Győző Gyula/
Titokban imádom,mégis hibázom,mert az az álmom,hogy ő is imádjon.
Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs. /Müller Péter/
Vannak szívek, melyek nem éreznek. Nem lehet őket megsebezni, nem véreznek. Ezek a szívek gyengéken ejtenek sebet, táplálnak bennük egy hamis hitet, ők is célba érnek-majd eltűnnek, s maguk után hagyják a sebesültet.
Egy kérésem volna,bármily meglepő, ha már az életben mindenütt ott vagy, legalább az álmaimban ne gyere elő.
Nem azért szeretlek, aki vagy, hanem azért, aki melletted lehetek.
Lehetek csinos, vonzó s szép,
Lehetek egy tökéletes, hibátlan kép,
Lehetek humoros, bájos, kedves,
Lehetek okos, művelt, rendes.
Lehetek a tudásod, boldogságod bölcsője,
Lehetek a gondolatod, szavad őrzője,
Lehetek egy fénylő csillag feletted,
Lehetek egy barát ott melletted.
Lehetek az, kivel sorsod mindig összefut,
Lehetek az, ki nélküled is mindig ugyanoda jut,
Lehetek a mindened, a végzeted, az életed,
Kínozlak.
Nem akarom.
Tudom.
Fáj nekem is.
A látszat.
Érzem az illatod.
Az érintésed.
Érezlek téged.
De te nem akarod.
Félsz tőlem.
Tudom, miattam.
Én tehetek róla.
Elvettem tőled az életedet.
Hisz te is rám vársz.
De nem mutatod.
Csak érzem.
De hát pont ez a lényeg.
Nem érted?
Minden apró elmlék, elkapott pillantás, régi illat.
De hát ez TE vagy!
Mindent máshogy csinálnék.
Megváltoznék.
Hát nem érted?
Szeretném...
De te nem akarod, egy pillantás, mintha te is éreznéd...
De nem.
Ez csak a látszat.
Elfelejtettél.
Azt akartam, hogy tudd, hogy szeretem ahogy nevetsz.
Nem vagyok rád dühös. Türelmetlenek vagyunk, nincs bennünk elég megértés. Álmodozunk, a lehetetlent akarjuk. Te is, én is. Szeretném elfelejteni a múltamat. Általad, veled akarok túllépni rajta. Nem hagylak el. Melletted leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra. De ha mégis elmegyek, vissza sose nézek. Megbánás nélkül megyek tovább. Feladom az álmodozást. /Liv Ullmann/
Ahogy lassan felnövünk,megtanuljuk,hogy az az ember is (akitől nem is várjuk) okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több,mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét,szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen..sőt,előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd,mert az idő túl gyorsan telik,és elveszítesz valakit,aki közel állt hozzád.Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy,mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc,amit szomorúan töltesz,az egy perc boldogság..amit már sosem kapsz vissza!
Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért néz ki mindig az ablakon mikor elkapja a pillantásod? Azért, hogy elrejtse a könnyeket..
Egyetlen valódi hibát követünk el az életben: ha nem fejlődünk azoktól a dolgoktól,amelyeken keresztülmegyünk.
Az egyik legnehezebb dolog az életben azt látni, hogy akit szeretsz, valaki mást szeret.
Mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog.
Egy nap, mikor álmaim már nem rólad szólnak,
Egy nap, mikor első gondolatom már nem te vagy,
Egy nap, mikor már nem érzem, hogy vágyom
utánad,
Egy nap, mikor nem várom, hogy újra lássalak,
Egy nap, mikor fordulatot tett az életem,
Egy nap, mikor tovább tudtam lépni...legalábbis
azt hittem,
Egy nap, mikor a fejemben nem csak te jártál,
Egy nap, mikor az idő múlt, de eszembe se
jutottál,
Egy nap, ami nem létezik
Sokan évtizedekig elvegetálnak valaki mellett,akihez semmi közük.Annyira akarjuk hinni, hogy rátaláltunk az igazira.Bátorság kell ahhoz, hogy felismerjük valami mégsem stimmel.
Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.
Elég egy aprócska kis pillanat, elég egy mozdulat, egy illlat, és máris erőt vesz rajtam az emlékezés. Akárhogy is élek, nem tudok a múltam nélkül létezni..
És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után. Azt sem tudtam, hogy várok rád, de mire eljött a csütörtök éjjel, már megértettem. És te is tudtad. /Danielle Steel/
Mostantól úgy gondolok rád mint egy egyszerű hétköznapi fiúra akit bármikor képes lennék szeretni, de nem te leszel az egyetlen. Nem fogok miattad sírni, és nem fogok rád várni. És észreveszem hogy más fiúk is léteznek. A szívem mélyén még mindig reménykedem, de nekem is szükségem van a boldogságra. Nem fogok miattad mindent veszni hagyni úgy, hogy még csak nem is vagy az enyém. Fáj, és nagyon nehéz, de tovább kell lépnem, és most az egyszer nem miattad, hanem magam miatt..
Hiányzik nekem, hogy én is hiányozzak egyvalakinek. /Szabolcsi Erzsébet/
Az életben van néhány olyan dolog mely túl szép, hogy igaz legyen. A többi pedig túl igaz, hogy szép lehessen.
Néztelek mikor elmentél. Majd kiléptél az ajtón, s néztelek ahogy örökre becsukod azt.
Látod? Erről beszélek. Érzések. Megmagyarázhatatlanok, mégis vannak.
Szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent a háttérben? Ez elgondolkodtat, vajon hány idegennek vannak képei rólad. Más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? Részesei voltunk valaki életének, mikor valóra vált az álma? Vagy ott voltunk, mikor az álmaik elvesztek? Próbáltunk belekerülni a képbe, mintha valahogy eleve oda lettünk volna elrendelve? Vagy csak meglepetésszerűen ért minket? Csak gondolj bele. Lehetnél valaki életének fontos része...úgy, hogy nem is tudsz róla.
Valmi hiányzik...nem tudom, hogy mi, nem tudom, hogy ki, csak érzem ezt a hatalmas hiányérzetet...csak itt van...nem tudom, mitől jött elő ennyire, nem tudom, mitől múlhatna el...csak van...de nagyon fáj...és nem tudom, mit tegyek...csak fáj...ennyit érzek..
emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserűség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét. /Carlos Ruiz Zafón/
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
