Fájdalom költözött a szívébe, miközben érezte, mennyire szereti. Mély levegőt vett, és hagyta, hogy az édes elkeseredés betöltse a lelkét. /J.R. Ward/


Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: elmúlik.


Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani. /Müller Péter/


Forr a véred, lüktet az agyad, fáradhatatlannak érzed magad. Merev az arcod, megfeszül a tested, már csak a basszus élteti a lelked. Egy olyan helyen vagy ahol mindenki szeret, nem fontos ki vagy, s mi a neved, hideg verejtékben fürdik a tested, ilyenkor már az sem érdekel ha ez lesz a veszted!

Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle. /Stephenie Meyer/

Szeretni: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van ránk, mint nekünk őreá.

Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon.


Nagyon rossz tudomásul venni,ha valami nem úgy alakul,ahogy szeretnéd,de mindent még ezt is el kell viselned,mert ember vagy,és mivel ember vagy,sok csalódás és szenvedés ér.Igaz, hogy idővel már nem fáj annyira,de a seb,amit okoztak neked örökké ott fog tátongani a szíveden,és csak az tudja meggyógyitani, aki ezt ejtette,sőt lehet,hogy már ő sem tudja teljesen beforrasztani. Emberek vagyunk,szeretünk szenvedni,szeretünk gyötrődni, szeretünk fájdalomban élni...bár ezek nélkül talán az életünk nem is lenne teljes igazán.Ezek az apró vagy éppen nagy sérülések teszik néha mégis széppé az életünk.Az emberek az emlékeiknek élnek,van,amelyik rossz és fájdalmas,van amelyik kellemes és boldog.Van amelyikre nem szivesen emlékszel,és van,amelyik akkor is eszedbe jut,ha éppen semmi különöset nem csinálsz. Van,amelyikből tanulsz,van amelyik hiányzik,van amelyik szeretettel tölt el,van amelyik haraggal vagy gyűlölettel. Van,hogy éppen rosszkor rossz időben jut eszedbe egy-kettő. Van,mikor sirni akarnál rajtuk,és van mikor csak nevetni birsz. Az emlékek örökre benned élnek a fájdalommal és boldogsággal együtt.Lehet épp emlékszel egy szerelemre,egy emberre,akit nagyon szerettél,egy emberre,akit rég elvesztettél,vagy épp lehet egy idegenre,akit csak egyszer láttál.Az emlékek nyomok az életed útján,nyomok,amik elkisérnek a saját utadon.Az emberek ki be vándorolnak az életünkben,viszont az emlékeink örökéletűek.Ezekkel emlékszünk azokra,akiket elvesztettünk. Ezeket meséljük egymásnak,ezeken sírunk együtt,vagy nevetünk. Ezekből segítjük egymást,hisz az emlékekben tapasztalatok is rejlenek.Jótanács:Ne feledj el semmit és senkit sem,bármilyen bántó is volt,bármilyen rosszul is cselekedett,egyszer az életed része volt az,ami történt.Igaz,hogy a szép emlékeken sirni tudnál néha,és lehet szeretnéd,hogy újra megtörténjen, de úgyis minden úgy történik,ahogy megvan irva.Az is lehet, hogy újra megtörténnek a régi dolgok,hogy újra találkozol azokkal,akiket elvesztettél.Nem szabad szomorkodni sose,az élet néha nagyon tud fájni,de az ember erős és túl kelljutni mindenen!


Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik,"sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.


Nem akartam elengedni, nem akartam még egy centivel sem távolabb lenni tőle, a végtelenségig így akartam lenni, ölelni, folytonosan érezni a bőre melegét, érezni ahogy dobog a szíve.

Tudta, hogy egyszer már volt szerelmes. Egyszer - csakis egyszer -, de az is már nagyon régen volt. Ettől viszont örökre megváltozott az élete. Csak a tökéletes szerelem képes erre, ez az érzés pedig az volt. /Nicholas Sparks/


Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját. /Stephenie Meyer/

A nők két nagy problémával küzdenek: nincs semmi, amit felvegyenek és nincs elegendő helyük, ahol ezt a semmit tárolhatják.


Sokszor szeretsz olyat, aki nem is sejti érzelmeidet, és mégis oly` hű maradsz hozzá, mintha szerelmed viszonozva lenne. /Blaise Pascal/

Attól fél, hogy elhagyom őt. Persze honnan tudhatná, hogy elképzelni sem tudom az életemet nélküle? /Richard Paul Evans/


Maga a szeretet nem egyéb, mint hogy valakit mélyen érzünk, mélyen belelátunk a szemei mögé, a lelkébe, és bármilyen külső mögött felismerjük, hogy "Ő az!". Érezzük a gondolatait, és gondoljuk az érzéseit. /Müller Péter/


De olyan boldogság is létezik, amely leírhatatlan. Jobb, ha senki sem próbálja meg visszaadni, mi mehet végbe egy fiatal nőben, ha olyasvalaki biztosítja a vonzalmáról, akit addig elérhetetlennek tartott. /Jane Austen/

Ha nem lehetsz az enyém, akkor én leszek a tiéd. Vedd el az egész lényemet vagy egy részét, vagy csak egy darabot, ahogy akarod. Csak akarj engem. /J.R. Ward/

Annyiszor próbáltuk eltépni a szálat, ami egymáshoz kötött minket! Küzdöttünk, de elbuktunk, mert a vége mindig ugyan az lett: Te velem, Én veled! Ez így tökéletes! Nélküled mindig csak túlélek! Azt hittem elmúlik az érzés, hisz semmi sem tart örökké! Aztán, ahogy telt múlt az idő rájöttem, hogy ez nem fog elmúlni, s hogy ezt az érzést más nem tudja pótolni! S most már nem ellened, érted fogok küzdeni, mert Te vagy az kit nem tudok feledni! Melletted megnyugszik a lelkem, veled erős vagyok, szeretem azt a nőt, aki melletted vagyok! S ezt magamnak olyan nehéz volt bevallanom! Bevallani, hogy nekem is szükségem van valakire! Te vagy az én valakim!

Végre kitisztult minden, és rájöttem, te vagy az a személy, akit a szívem olyan régóta keresett.


Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok. Végre megértett és viszonozta pillantásomat - minden pillantások legédesebbikével. Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb lettem, és beljebb húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme, és mert képzelt tévedése zavarba ejtette, igyekezett anyját távozásra rábeszélni. Szeszélyes viselkedésemmel szívtelen kalandor hírébe keveredtem: én tudom csak milyen méltatlanul. /Emily Bronte/


Az álmaid mentettek meg a reménytelenségtől. Nem tehetsz úgy, mintha nem lennének fontosak. /Julie Garwood/


Valaki napról napra türelmetlenül figyeli a körtefáját, érik-e már a gyümölcse. Ha megpróbálná erőszakolni e folyamatot, tönkretenné a gyümölcsöt, éppúgy, mint a fát. De ha türelemmel vár, ölébe hull az érett gyümölcs. /Abraham Lincoln/

A szíved a torkodban dobogott, és nem számított mi lesz holnap, nem számított mi lesz fél óra vagy egy óra múlva.. Olyan pillanat volt, ami örökké tart. Az emlékeidben legalábbis biztosan.


Nem mutatom hogy fáj.. pedig ordít rólam az elhagyatottság.


Ha néha napján összezördültök, nem azt jelenti hogy nem szeretitek egymást, hanem azt, hogy fontosak vagytok egymás számára! Hiszen az ember nem idegesíti magát olyasmin,ami nem érdekli!


Ez már túl sok volt neki, több volt az elviselhetetlennél, a borzalomnál, a pokolnál.

Az eltelt idő nem változtatott azon, milyen ellenállhatatlanok számomra arcának tökéletes vonásai, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok hozzászokni. /Stephenie Meyer/


Az erőmből csak annyira tellett, hogy kicsit csendesítsem a zokogásomat - de csak visszatartani bírtam, abbahagyni nem. A könnyeim továbbra is ömlöttek. Hiába kerestem, sehol nem találtam a lelkemben azt a csapot, amivel szabályozhatnám az áradásukat. /Stephenie Meyer/

A nő egy módon képes csak kivetni elméjéből a problémát: ha beszél róla, és ezzel tudatosítja. A nő nem azért beszél a problémáirol, hogy következtetést vonjon le vagy megoldást találjon, hanem csak megakar szabadulni tőlük.

Fura dolog ez a vonzódás... Azt gondolod, hogy sose tud elhatalmasodni rajtad, hogy meg tudsz állni egy pontnál, hogy féken tudod tartani érzéseidet... de közben észrevétlenül átjárja a szíved, először csak néha jut eszedbe, majd vele fekszel és utána már vele kelsz... életed része lesz, úgy, hogy nem is veszed észre és már sosem fogod tudni kitörölni a szívedből..

Ha a beszélgetést dalszövegnek tekintjük, a nevetést pedig zenének, akkor az együtt töltött időből sláger lesz, olyan, amit bármikor szívesen meghallgatunk anélkül hogy megunnánk.

Lépett már hangyabolyba? A maga számára nem jelent sokat.. Csupán egy elhibázott lépés.. Mindössze valami puha a lába alatt, amit a következő másodpercben már el is felejt, ahogy halad tovább a maga útján... De a hangyák, azok nem tudják elfelejteni... Az Ő számukra egy világ dőlt össze... /Wass Albert/

A szíved majd meghasad, amikor már azt hiszed, hogy sikerült elfelejtened és meg vagy lepődve magadon, hogy egész könnyen ment és hamar túl tetted rajta magad. De ekkor, meghallasz egy zenét csak pár másodpercnyit belőle, és a gondosan óvott sebek, felszakadnak, azt hiszed, hogy soha többé nem lesz jobb. És ez valamilyen szinten igaz is. A fájdalom teljesen soha nem fog elmúlni, a seb, ha be is gyógyul a sebhely az ott lesz. És akárhányszor meglátod, vagy akár a nevét hallod, csak azt a nevet, nem kell, hogy róla legyen szó csak azt a bizonyos nevet.. Arról is csak ő fog eszedbe jutni, és a sebek ismét felszakdnak. Akaratlanul is, de belegondolsz, hogy milyen jó lenne vele, milyen jó lenne érezni vagy akár látni is, még ha ő nem is szeret, de neked elég lenne a maga tudat is hogy vele lehetsz… ekkor nem tudsz ép ésszel gondolkodni, beleőrülsz újra és újra hogy mással van, az jár mindig a fejedbe, hogy vajon hol ronthattad el, mit nem tettél meg érte.. de aztán rájössz amit ő mindvégig tudott: képes lennél érte bármire, akkor is és most is. Mert szereted. Ő ezt kihasználva megcsillantja előtted a remény legapróbb sugarát, te ismét boldog vagy, és amikor megkapta, amit akart újból tovább áll és megint kezdődik minden elölről..

Megismersz, megszeretsz, megszoksz, majd elfeledsz..

Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van. /Vincent Van Gogh/

Kiírlak magamból, meggyógyulok.
Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.
Csak rám ne nézz...
/Kovács Ákos: Közömbös gyógyító ének/

Ha vége szakad valaminek, akár rossz volt az, akár jó, mindenképpen űr marad a helyén. Ha rossz volt, az űr magától is megtelik. Ha jó, akkor csak úgy lehet megszüntetni, ha a helyébe az ember valami jobbat talál. /Ernest Hemingway/

Az élet nem arról szól, hogy a vihar elmúlását várjuk.. sokkal inkább arról, hogy megtanuljunk táncolni az esőben!

Amelyik vonat elment, az vissza is fog jönni. Lehet,hogy messzire megy, de egyszer vissza fog jönni.

Egy fiú és egy lány. Hosszú ideig csak barátok voltak. De a lány már az első pillanattól kezdve többet érzett. Legjobb barátok lettek. A fiú nem is sejtette, hogy a lány többről álmodik. Közben a fiú szerelmes lett másba, egy másik barna lányba, aki viszonozta érzéseit. A lány minden álma romokban hevert, de ebből senki nem sejthetett semmit, mert nem derülhetett ki, hogy ő többet érez. Teltek a hónapok és egy napon a fiút elhagyta az a másik lány. A fiú teljesen összetört. A lány végig mellette volt, bármikor számíthatott rá. Egyre közelebb kerültek egymáshoz. Kis idő elteltével a fiú bevallotta, hogy többet érez. A lány olyan boldog volt, mint még soha életében. Szinte minden pillanatot együtt töltöttek. Boldogok voltak, mígnem egyszer csak a fiú régi szerelme, a másik barna lány ismét felbukkant. Bevallotta a fiúnak, hogy még mindig szereti. A fiú otthagyta a másik lányt és visszament régi szerelméhez. Magára hagyta azt a lányt, aki még az életét is odaadta volna érte. De a lány erősnek mutatta magát. Mintha semmi sem történt volna. Úgy gondolta, a fiú megérdemli a boldogságot, nem számít kivel, a lényeg, hogy boldog legyen. Elviseli inkább a világ összes fájdalmát, csak a fiú legyen boldog. Más nem számít. Még ha az ő szíve meg is szakad, és ha soha senkit nem fog úgy szeretni, akkor is inkább a fiú legyen boldog. Mert a lány képes volt önzetlenül, minden viszonzás nélkül, teljes szívéből szeretni..

Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel törődünk, elhagy.. de az az igazság hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert aki soha nem mondott volna le róla..

Ha néha napján összezördültök, nem azt jelenti h nem szeretitek egymást.. Hanem azt, hogy fontosak vagytok egymás számára! Hiszen az ember nem idegesíti magát olyasmin, ami nem érdekli!

A fiúk becsülete olyan kincs, mi el nem vész, mivel nincs. A fiúk, mint a köd jönnek, mennek, egy lányt csak egy napig szeretnek. De aki egy hónapig bírja, annak meg van ásva a sírja. És aki egy évig tud szeretni, azt Múzeumba kell helyezni, és föléje ezt kell jegyezni: „Ezt embernek lehet nevezni".

Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. /Márai Sándor/

Mindig optimista voltam. Vártam azt a percet amikor minden megváltozik. Lassan haladtunk a köves úton a megoldás felé. Egyszer fent, egyszer lent, de mindig kézen fogva. Gyűlölöm az esőt, Te imádod.... mindig a napsütés után borús napok jöttek, de kitartottunk. Most sem számít hó, eső, jég és fagy... ezzel az esernyővel megvédelek Téged is meg magamat is, hiszen a szívárvány színei felmelegítik a lelkünket. Csak egy kérésem van, ne bújj ki az esernyő alól mert akkor elveszítelek..


A filozófia professzor azzal kezdte az előadását, hogy egy befőttes üveget megtöltött öklömnyi kövekkel. Megkérdezte a hallgatókat, hogy tele van-e az üveg. Igen volt a válasz. Ezután apró kavicsokat szórt az üvegbe, azok kitöltötték a kövek közti üres helyet. Megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután homokot szórt az üvegbe. -Így működjön az életed is- mondta hallgatóinak: "A kövek a fontos dolgok: a családod, a partnered, az egészséged. Ha minden mást elvesztettél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak: a munkád, a házad, a hobbid, az autód. A homok az összes többi. De ha a homokot veszed előre, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanígy történik az életeddel is: ha minden idődet és energiádat az apró dolgokra fordítod, nem jut azokra, amik igazán fontosak.

A féltékenység önértékelési zavart bizonyít, de semmi esetre sem szeretetet vagy szerelmet. /Popper Péter/

A gyerekek azért látják a varázslatot, mert keresik. /Christopher Moore/

Hazudtál magadnak. Hazudtál nekem. Hazudtam magamnak. Hazudtam neked. Hazudtunk magunknak, és hazudtunk egymásnak. Hazudtuk, hogy gyűlöljük egymást. Hogy nem érdekeljük egymást, egyáltalán. Közbe egy pillantásért, érintésért megvesztünk volna, amit egymásnak adhatunk. De nem adhattunk. Nem engedték a többiek. Kezdem feladni belül, édes. Kezdesz meghalni kedves. Mikor jövünk már rá, hogy egymás nélkül élni nem lehet? Hogy becsaptuk egymást, magunkat, a szívünket,az utóbbit sokáig viszont, átverni nem lehet!

Isten megteremtette a nőt, mert volt szépérzéke, és megteremtette a férfit, mert volt humorérzéke..

Minden élet telis-tele van illúziókkal, valószínűleg azért, mert a valóság elviselhetetlennek tűnik számunkra. /Alice Miller/

Amikor gyenge vagy, akkor vagy a legerősebb. Amikor semmid sincs, tiéd az egész világ. Amikor végképp elbuktál, és úgy érzed, már nem bukhatsz alább, akkor már csupán egyetlen sóhajtás a győzelem. Egyetlen sóhajtás. Sóhajts! Fújd ki a levegőt, ereszd el a kétségbeesést, ereszd el dühödet, ereszd el a görcsös akaratot,és ÉLJ!

A kép amit magadról elképzelsz, tett azzá, aki ma vagy. Ha megváltoztatod ezt a képet, akkor a képpel együtt te is megváltozol. /Andrew Matthews/

Csak várd ki az időt, amikor rájön, hogy te voltál neki az igazi, és rájön, hogy te vagy neki az igazi, és rájön, hogy örökké te leszel az igazi.

Aki szeret, annak fickándozik a szíve. Annak az élete színes és süt a napja. Aki nem szeret, az olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap. /Müller Péter/

Találkoztam egy fiúval. Azt hittem, ez a tűz eléget majd mindent körülöttem. És miután szakítottunk, feltűnt, hogy egyedül vagyok. Ez a tűz tényleg elégetett mindent.

Nem tudom,mit szerettem benned így. Nem tudom kiragadni, elmondani, de ha rád gondolok, még mindig ugyanúgy fáj. Pedig nem tegnap történt.

Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remények melyekben csalódott!

Én csak vártam rá, vártam, de Ő nem jött el, nem tudom szeret-e nem tudom mit érez, én szeretem de Ő nem veszi észre..

Örültem, boldog voltam, hogy karjaidba vettél. Éreztem, de nem hittem, hogy egy kicsit sem szerettél.

Már elmúlt, elment... nem tudod visszahozni, sajnálom de ennek így kell lennie. Majd egyszer mosolyogva fogsz rágondolni.. majd, nem most. most csak sirassad.. lehet, hogy nem érdemli meg a könnyeid, de ő is az életed egyik része volt és szörnyen hiányzik.

Sokan hordozunk olyan sebeket magunkban, melyeket nem gyógyít az idő. /Müller Péter/

Sajnos szenvedni kell a boldogságért, bármennyire nem akarod akkor is szenvedni fogsz akár éveken át, de elfog jönni az a valaki akit örökké szeretni fogsz. Nem tudom mikor, hol, és ki lesz ő, de tudom hogy boldog leszel.

Úgy érzem, hogy ha átkarolhatnálak, vagy megérinthetném arcod vagy a tarkód, magammal vihetnélek egy másmilyen jövendőbe, ahol se fájdalom, se sötétség, se keserves döntések..

Töröld meg a szemed, hogy tisztán lásd, ahogy összetörnek előtted az álmaid.

Csak néztem, hogy elmész és semmit sem tettem, csupán emlék már, hogy itt ültünk ketten. Fogtad a kezem, tekinteted megpihent rajtam, mikor elmentél, nem tehettem semmit, nem tehettem mást, csak hagytam. Nagyon fájt a szívem, mikor elhagytál engem, csak lépteid dobbanása hallatszott a csendben.

Könyörgök had kapjalak vissza..csak egy kicsit..csak egy csókra..csak egy ölelésre..csak egy életre.

Ülök a kórházban. Várom mikor hívnak be a rendelőbe.Látom, ahogy anya és lánya eljátszanak egymással, látom hogy az öregek hogy beszélgetnek egymással, ahogy az ismerősök összefutnak megállnak,pár szót beszélnek..majd elmennek. Látom ahogy a betegek elmennek előttem,tólószékben,kísérettel..fél halottan. Látom ahogy a szerelmesek kézen fogva ülnek egymás mellett.Hallom,ahogy a rendelőben egy kisgyerek sír.Keserves a sírás. Sajnálom.. Látok pár ismerős arcot is. Jó őket látni. De látok olyan embereket is akik egyedül vannak. Egyedül.. Úgy mint én..

A szerelem gyönyörű dolog. De az egyiknek mindig túl soká tart. A másik aztán ott marad ülve, és a semmibe mered. Néz, mint az őrült. /Publilius Syrus/

Attól, mert az arcomra fagyott a mosoly, még nem biztos, hogy boldog vagyok.

Amit azelőtt szerettem, többé nem szeretem. Mit mondtam? Hazudok. Még most is szeretem, de mérsékeltebben. Ismét hazudtam, szeretem, de szégyenlősebben. Szomorúbban. Most mondom meg az igazat - szeretem, de szeretném nem szeretni. Elepedek, hogy gyűlölni tudjam, de csak szeretem, akaratom ellenére. Kényszerűségből, szomorúan gyászolva..

Egy mosoly álarca alatt fokozatosan haldoklom legbelül.

Sosem vagy teljesen felöltözve,egy mosoly nélkül.

Gyere, játsszuk el, hogy minden a régi. Gyere játsszuk el, hogy nem változott semmi. Gyere játsszuk el, hogy nem történt semmi. Gyere mosolyogj rám, úgy, ahogy rég. Gyere játsszuk el, hogy megtalálsz majd még egyszer.

Ő is akar. Szüksége van rám. Nem akar elveszíteni. Ezt mondta.. Mégis, mi lett a vége?! Itt állok egyedül és teljesen megtörve.. Ne értsék félre.. A szívem nem tört darabokra, mint ahogyan azt a szerelmes történetekben szokták leírni. Ez annál sokkal bonyolultabb. Olyan, mintha lassan tövisek nőnének a szívem körül, amik nem hagyják, hogy levegőhöz jussak. Akárhányszor visszaemlékszem a barna hajú fiú mosolyára, újabbakkal gyarapodik, amik egyre közelebb hatolnak a szívemhez, mígnem végül elérik azt.. És akkor megértem.. A tövisek dolga nem a fájdalom előidézése. Az igazi ok, amiért léteznek az az, hogy megóvjanak és, hogy segítsenek túlélni.. Túlélni a legnyugtalanítóbb érzést.. A magányt..

Levegőnek nézel, ahogy elmész mellettem s letagadod az érzést, hogy valaha is kellettem. Nem nézel a szemembe, tán félsz attól amit látnál? Pedig a szememben van minden mire valaha is vágytál!

Az élet túlságosan rövid ahhoz,hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre és mindent elraktározzunk,ami fáj.

Sikíthattam volna, de nem tettem. Harcolhattam volna, de nem tettem. Csak feküdtem, és hagytam, hogy megtörténjen, figyeltem a felettem lassan szürkébe váltó fehér, téli égboltot.

Szívemet tövestől tépnéd, mert csak egy darabkát adtam. Így lett belőlünk, mit soha nem akartam

Egyszer eljön a nap, amikor meginog a világ, amiben élsz. Hatalmasm kihívás előtt állsz majd, a tomboló viharban nem tudod, mi a valóság és mi a káprázat. Ha eljön az a nap, nyújtsd majd ki a kezed, és kérj segítséget. /Youn In-Wan/

Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam. /Stephenie Meyer/

Nincs szükségem álmokra, amikor mellettem vagy.

 Mindennek van határa, még annak is, hányféleképpen lehet összetörni egy ember szívét. /Stephenie Meyer/

Semmit se szeretek jobban az éppen létrejövőnél; s beleértve a szerelmet is, semmit sem ismerek, ami a legelső érzések gyönyörűségén túltenne. /Paul Valéry/

Hiába szeretjük egymást, ez csak barátság.. az egyik legjobb fajta, egyszer majd rájövünk,   hogy ez igazi szerelem volt, de addigra késő lesz..

A porno az egyetlen olyan műfaj, ahol 100%-os a happy end!

Még mindig elveszek a tekintetedben, úgy tűnik, egy napot sem tudok nélküled leélni!

Szemét dolog a félelem. Mert soha nem lehet tudni, mikor támad. Van, hogy az ember mögé settenkedik, és vihog, mint egy jó barátnő hetedik általánosban. Aztán jól tarkón vág, és már térdre is rogyunk, mielőtt megtudnánk, mi volt az. Máskor látni lehet az érkezését. Csak egy pötty a horizonton, az ember meg kalitkába zárt kanári. /Jennifer Rardin/

Jól vagyok, ne aggódj miattam, csak akkor fáj, amikor lélegzem..

Némely szívhez csak úgy tudnak hozzáférni ha sebet ütnek rajta..

A valóság azoknak való,akik nem tudják elviselni a kábítószereket.

Nézd a parton azt a két sziklát, mely hajdanta egy volt, s állta a vihar dühét; látod, a két tört vonalat hogy összeillik?Van amit a természet egynek alkot és a sors kettészakít. /Mihail Jurjevics Lermondtov/

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb. /Müller Péter/

Tisztán emlékszem minden apró pillanatra, minden emlékre, mozdulatára, mosolyára. Naponta felidézem újra és újra. Mert engem már csak ez éltet. Ez ad erőt, hogy a hiányát elviseljem. 

Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között. És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal. És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó. És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével. És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér. Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel a lelked, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked. És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz... Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes .

Szívem nem is oly rég még úgy érezte végleg feladja. Nem reméli tovább a jót. De aztán egy biztató mosollyal újra reményt adtál neki és még jobban magadhoz láncoltad.

Már nem gyötrődsz a múlton,úgy érzed elfelejtetted őt..de meglátod egy másik lánnyal s összedől elképzelt jövőd.Nemszámít utánna kivel voltál s mit tettél nélküle..mert ha újra látod fáj..s rájössz milyen boldog volt a múlt vele.S most a keserű jelenben élsz..mely nem boldogtalan..csak hiányos..ráébredsz hogy még mindíg szökséged van rá..de ez jelentéktelen most.Hisz mit is tehetnél ellene miközben ő már nem szeret..nemérdekled.Ez szívfacsró érzés..de mit is tehetnél hisz a múlt már porrá lett.Hányszor mondtad már hogy túltetted magad rajta..s mondanád is..de hiába lenne a csalfahazugság..nem kell olyan élet amely hamis.Hisz életed részévé vált attól a perctől mikor megismerted..s hiába megannyi erölködés..hiába hisz úgysem feleded.Nem maradt más minthogy beletörődj a ténybe..s belátod..vele már nem lesz közös jövőd ebben a létben.Akkor jó volt..most már vége.Nem lesz baj ha elfelejted végre..rájössz mi a helyes s pontot teszel e sor végére..

Eben a percben még szeretem, később már keveslem,majd végleg elfelejtem, egy napon elfelejtem...

Vannak boldog könnyek, fájó mosolyok, mindig lesznek szerelmek, míg a föld forog. Az élet szép, de élni tudni kell, az élet egy harc és benne győzni kell! /Anatole France/

Egyszer már elveszítettelek, és az csak az én hibám volt, ha kijavíthatnám ezt a hibát tudod, hogy megtenném! De nem tehetek semmit, csak annyit mondhatok: örökké szeretni foglak!

Az életedben egy valakit kell megtalálnod.az a fontos, hogy a fiu érdemes legyen arra, hogy szeresd, ne legyenek titkai elötted. A szerelem a dolgokban rejlik. Egy apró pillantásban, egy mosolyban, vagy abban ahogy fogja a kezed. De az a lényeg, hogy minden egyes percben érezd ez nem idő pazarlás, ez az amire vágytál, és Ő az akivel mindíg minden percben felettébb boldog vagy és önmgad adhatod. És a legfontosabb...amikor azt mondod neki, hogy szereted szívből kell szólnia.

Bizonytalan vagyok...Én, a mindig életerős lány...Most jött el a perc, amikor nem bírom már tovább....Tudod, a legjobb dolog amit tehetsz ilyenkor, a menekülés. De én még menekülni sem bírok...tudom bárhol is vagyok, előle úgysem tudnék elmenekülni...Ő az, aki mindenhol ottvan. Ő az, akit minden erőmmel próbálok elfelejteni, kitépni a szívemből. De sajnos ez fehetetlen. Ahogy erősködöm, annál rosszabb...Sőt, nemhogy elfelejteném, ábrándozom is róla.De hát mi mást tehetnék, ha egyszer szeretem?Nem mondhatom a szívemnek hogy; szív, ne szeresd, engedd már el őt...Hisz ez reménytelen...Kitépnélek a szívemből, de félek, hogy elvéreznék...Azt hiszem...ezt hívják reménytelen szerelemnek..

Mától már mindegyik ugyanolyan. A szívemet messzire eldobtam..úgy, hogy ne találja meg senki sem. Szerelem? ..Ezt a szót nem ismerem.

Ne hamis légy, valódi, és ígérd meg, benned nem fogok csalódni!

Ő már elment, itt hagyott.. nem gondolt arra, hogy a tetteinek következménye van. Megváltoztam.. nem a régi vagyok, miatta egy életkép dőlt össze bennem. Újat kellett építenem a régi törmelékből. Még érzem a múltat, a szűnni nem akaró hiányt. De más lettem, ha ő nem lett volna én se lennék itt. Köszönöm neki, hogy megváltoztatta az egész életemet. Most már tisztán látok, megtanultam a leckét.



Ha belenézel egy lány szívébe.. meglátod azt, hogy mennyit sírt valójában. Látni fogsz titkokat, barátokat, hazugságokat.. De látni fogod azt is, amit (talán) sosem érthetsz meg: hogyan tud erős maradni akkor is, mikor semmi sincs rendben.



Honnan veszed,hogy a szivárvány boldog? Attól, hogy színes, még lehet, hogy benne van a legnagyobb fájdalom.

Ölni tudnál ha bántják Őt, és sírni ha sírni látod, mert ami neki fáj, az neked is fáj... Mást ölelsz, de képzeletben vele vagy. Realitás és józan ész nincs az igaz szerelemben, csak a feltétel nélküli, tiszta, szívböl jövő érzelem. Ha ezt érzed jól becsüld meg, mert olyan kincs birtokosa vagy amivel talán még te magad sem vagy tisztában.

Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad. /Wass Albert/

Egy olyan világban, ahol automatából vesszük fel a pénzünket, hogy ne kelljen bankpénztárosokkal bajlódnunk, ahol végig lehet sétálni egy zsúfolt utcán anélkül, hogy bárkinek is a szemébe néznénk, és ahol a telefonos tudakozó hívásakor is számítógépes hang felel kérdéseinkre, bizony jó esély van arra, hogy az ember a tömeg kellős közepén is magányos legyen..

Mikor az egész világ olyan nagyon ellenségesnek látszik, és képtelenek vagyunk a környezetből felénk irányuló követelésekkel megbirkózni és semmi menekvést, kiutat nem látunk, akkor mindez olyan fenyegetőnek tűnhet, hogy a tudatalatti védekezési mechanizmusa kizárja a külvilágot. Elszakítja a világtól, és általa megóvja a további fájdalmaktól, sérülésektől.

A szívet azért rejtette el Isten, hogy ne lássa senki amikor megszakad..



Miért van, az hogy közel érzel valakit magadhoz és mégis eltávolítod. Miért van az hogy nem kell ha van, de megdöglesz nélküle és ott él benned mindig a vágy nagyon mélyen érte,de tudod hogy nem helyes és más a fontos másra kell koncentrálnod és ez az érzés ritkán tör elő,de akkor feltépi a sebeket,és nem tudod miért van ilyen hatással rád vagy hogy milyen következménye lesz, nem akarsz engedni de vannak gyenge pillanatok amikor bizony a szíved megszakad.

Itt ülök, húznám vissza őt, erősen, kétségbeesetten, meg akarom tartani őt magamnak, el akarom még neki mondani, hogy ne menj, nélküled oly kegyetlen ez a világ számomra, de gyengéden rám néz, és nem tudok megszólalni..

Emberi törvény kibírni mindent s menni mindig tovább, még akkor is ha nem élnek már benned remények és csodák. /Ernest Hemingway/

Elvesztem az emlékekben. Még ha úgy is kell töltenem a napjaimat, mintha nem vágyakoznék utána, attól még hű maradhatok hozzá és a közös emlékeinkhez. Nem számít, milyen sok időt töltünk külön, ha erős maradok. Nem szabad azon tépelődni, hogy mi nem történhetett meg közöttünk, inkább arra kell emlékezni, ami már megtörtént. /Claudia Gray/

Éppen azt kívántam, bár tudnám, Te mire gondolsz... Azt is kívántam, bárcsak el tudnám hinni, hogy tényleg létezel. És azt is kívántam, bárcsak ne félnék...



Gyere közelebb! Még...Még...Közelebb...!! ...Most én akarlak ellökni magamtól!



Mindenki elrejti, hogy ki is valójában, legalábbis néha. Néha úgy elrejtőzöl, hogy valakinek emlékeztetnie kell, hogy valahol mélyen még ott vagy. És van amikor teljesen el akarod felejteni, hogy ki is vagy..

Most látom csak, hogy milyen bolond voltam, de ha megcsókolnál, tudom, hogy újra magadba bolondítanál..



Ha mindenki elhagyott, és senki sem szeret már, Gyere el hozzám és én szépen füledbe súgom:NEKEM SEM KELLESZ MÁR.

Az álom valami, amire igazán vágysz, ami igazán fontos neked. Az álom valami, amit elképzeltél, és amiről nem szabad lemondanod. Mindegy, hogy nem érti senki, mindegy, hogy mit gondolnak róla. Ez a Te álmod, és mindent meg kell tenned érte, hogy valóra váltsd! Mindent. Nem szabad, hogy érdekeljen, mit gondolnak róla az emberek.

Kiállok a tomboló szélbe, széttárom a karom, és várok. Várok, hátha a szél felkap, és elvisz Téged a szívemből messzire...

Az az igazság, hogy az emberek nem igazán képesek összetört szívvel működni./Meg Cabot/

Gyakran azon kezdünk el dolgozni egy „kicsit idegen" emberrel, hogy összeillők legyünk, ahelyett, hogy egymást gazdagítva és szeretve lubickolnánk egy olyan emberrel, aki valóban hozzánk illik.

Megcsókol, olyképpen, mintha először. Derekamat ölelő keze a fenekemre csúszik. Magához szorít, a levegőbe emel. /Vavyan Fable/

Mert vannak dolgok amik nem változnak, például az, hogy milyen vadul és kétségbeesetten szeretem. /Stephenie Meyer/

Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád./Vavyan Fable/

Mi vonz a tiltottban? A bizsergés? Az adrenalin? A ... ? Valami megmagyarázhatatlan izgalom.. forr a véred.. megőrülsz.. Nem teszed meg, talán nem is szeretnéd, de.. Ha ránézel, ha ő rád néz.. ha összeér a két pillantás.. valami megmagyarázhatatlan történik.. Nem szerelem, nem szeretet, hanem csupán vonzalom, leküzdhetetlen vonzalom.. Észveszejtő vonzalom..Pezseg a véred, ha nézheted, felforr a tested, ha téged néz..Megőrülsz érte, valld be!

Szerelem. Ahogy a szél meglebbenti a függönyt. Nem a függöny. Nem a szél. A lebbenés.

A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullatja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi.

Elkezdtek beszélgetni, és minden remek; szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észre vennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll; és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek... Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másik szívét, amíg még dobog; és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.

Egyszerűen próbáld ki magad, és rájössz, hogy kell élni.

A szerelem irracionális, emlékeztettem magamat. Minél jobban szeretsz valakit, annál kevésbé bírsz ésszerűen viselkedni. /Stephenie Meyer/

A mosoly bámulatos hatalommal bír, amit nem lehet eleget hangsúlyozni. Egyetlen elragadó mosoly többet ér bármilyen fondorlatnál. Mágnesként vonzza a tekintetet. /Meg Cabot/

Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít. A jó gondolat ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás - felemelkedés. /Hioszi Tatiosz/

Azon töprengett, hogy vajon örökké fognak-e sajogni a szilánkok, fájón hasogatva megsebzett lelkén..

Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg. /Konfuciusz/

S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál. /Wass Albert/

A te létezésed tesz engem férfivá, harcossá, emberré. Általad sokkal különb lettem önmagamnál. Nélküled hét élet alatt nem élhetnék annyit, mint egyetlen napon veled. Azzal, hogy viszontszeretsz, az egész Világot adod nekem, a teljes életet. /Vavyan Fable/

Istenem, mennyire szeretett csókolózni vele! Szerette az ajkát érezni a száján, szerette, hogy olyan közel van hozzá, szerette a lélegzetvételeit, szerette... őt?/J. R. Ward/

Talán legszívesebb elmondanám. Elmondanám,hogy nem tudok másképp érezni és nem tudok felejteni. Őszinte lennék, nyílt kártyákkal játszanék és nem félnék attól, mit mondasz. De igazából félek. Iszonyatosan félek, hogy megint elrontom.

Varázsütésre a szívembe zártalak. /Vavyan Fable/

Rájött, olyan neki ez a férfi, mint a kábítószer. Nem tesz jót, de képtelen lemondani róla. /J. R. Ward/

Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni. /Margaret Mitchell/

Néha megtámadták mélyről jövő, ismeretlen érzések, és tépték, szaggatták a szívét... mert ilyenkor ő is érezte, hogy van szíve, ami érez, szenved és fáj... ilyenkor végtelenül egyedül érezte magát, és nagyon, nagyon üresnek... úgy érezte ilyenkor, mintha el lenne különítve a világtól, a boldog emberek boldog világától, mint aki nem ad semmit és nem is kap semmit, mert nincs a lelkében semmi, amit adjon, és nincsen senkije, senkije, akitől kapjon. /Wass Albert/

A hallgatásnál nincs nagyobb kínszenvedés a világon. A hallgatás fájdalmas, akár a nyílt seb, és gyászfekete, mint a halál. /Liviu Rebreanu/

..és akkor megláttam őt.. Különös érzés áradt szét a testemben. Mintha egész életemben csakis rá vártam volna. Ott állt, mosolygott és közben ellopta a szívemet.

Az egyetlen ok amiért képes vagyok minden napot végigcsinálni, az a mosolyod.

Hogy lehet az, hogy ennyire félek elveszíteni téged, miközben még nem is vagy az enyém?

A két nap alatt beteljesedett szerelem a rákövetkező két nap alatt el is múlik, míg a hónapokon keresztül kiharcolt szerelem évekig tart.

Egy bolond mindig bízik. Egy bolond minden negatív tapasztalata ellenére folyton csak bízik. Becsapod, ő mégis megbízik benned. Újra becsapod, ő továbbra is megbízik benned. Megint becsapod, és ő még mindig bízik benned. Aztán azt mondod: "ez egy bolond, ez semmiből nem tanul." Az ilyen ember bizalma hihetetlenül nagy - senki meg nem ronthatja. Légy bolond. Ne építs falat magad köré a tudásból. Akármilyen élmény ér, hagyd, hogy megtörténjen, azután hagyd magára. Mindig tisztítsd ki az elméd, újra meg újra. Halj meg minden pillanatban a múlt számára, hogy a jelennel, az "itt és most"-tal maradhass, mint egy újszülött csecsemő. Az elején nagyon nehéz dolgod lesz. Még ha megtévesztenek is, becsapnak, kirabolnak is... hagyd, hogy megtörténjen, mert az, ami tényleg a tiéd, soha nem lehet másé. Azt, ami valóban a tiéd, senki nem rabolhatja el tőled. Ha nem hagyod, hogy ezek az élethelyzetek beszennyezzenek, akkor megjelenik számodra a lehetőség, hogy legbelül eggyé válj önmagaddal. A lelked mindinkább kikristályosodik. /Osho/

 Hidd el, ilyen könnyen nem lesz vége. Nem, most még nem engedhetem.

Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. /Hioszi Tatiosz/

Hányszor elmentél, hányszor gondoltam, így van ez jól, és hányszor visszaimádkoztalak, pedig mindig azt hittem, hogy most a távozásod az utolsó volt, többet nem távozol, mert aki nem érkezik, az többé nem megy el. És most, hogy mondtad, hogy megmondtad nekem, ne várjak rád, többet nem jössz, most valahogy nem értem, és ahogy az idő múlik, egyre kevésbé értem. Nem értem, a szavakat nem értem, nem tudom, elfelejtettem, hogyan kell nem várni rád. Az eszem tudja, a szívem nem érti, hogy azt jelenti vége, hogy többet nem jössz vissza miattam, nem jössz vissza azért, mert tudod, várok rád, és már nem is akarom, hogy gyere, mert egyszer úgyis magamra hagysz, és nem akarnám elölről kezdeni. Talán valamikor eltávolodok annyira, hogy nem leszel benne a gondolatomban, félve és remélve, hogy egyszer megérkezel. Egyszer talán végleg becsukom a kiskaput, lelkemnek kapuját nem hagyom