A „sajnálom” nem tesz jóvá semmit. Bánni fogsz még mindent. Hiányozni fogok.

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.

Az idő begyógyítja a sebeket, de nem végez plasztikai műtétet.

Becsukom a szemem és megint rád gondolok, de nem nyitom ki soha, mert tudom, csalódok. A kezemet ismét a szívemre teszem, mindig csak azt súgja: Te kellesz nekem. Egyedül sétálok este az utcán, de nem vagy itt, hogy hozzám bújjál. Úgy érzem magam távol tőled, mint a hideg jégbe zárt lélek. De egyszer csak valami furcsa történt velem, jaj! Csak az, hogy felébredtem. Nélküled! Hirtelen eltűntél, álom volt csupán arra sem volt időm, hogy válaszoljak rá...

Sok olyan ember van, akivel az ember le tudja élni az életét, de csak egy van, aki nélkül nem..

A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok. /József Attila/

Ha tudnánk, milyen keveset foglalkoznak velünk, talán nem idegeskednénk olyan sokat azon, mit gondolnak rólunk mások. /Olin Miller/

Nem szabad utána nézni, annak aki elmegy.. /Wass Albert/

Ha életed mentes a kudarcoktól, akkor nem vállalsz elég kockázatot.

Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle. /Vavyan Fable/

Őrizlek Téged szerető szívemben, emlékeim között örök kincs maradsz.

Nekem már minden mindegy, feladtam a harcot, szívem elenged. Csak lelkem szellemképe marad, a sok megfakult emlékkép alatt.

Nem tudunk fájdalom nélkül szeretni: Bárcsak belehalnánk a szerelembe, bárcsak szenvedéssel mérhetnénk végtelenségét, mert nincs olyan öröm, amelynek legmélyére szállhatnánk alá... Végtelenül boldogok vagyunk, és csaknem kétségbeesetten szorítjuk egymás kezét: ments meg, mert túlságosan szeretlek. Még jó, hogy fölöttünk ott ragyognak a csillagok, még jó, hogy elég hely van olyan hatalmas dolog számára, mint a szerelem. Csak azért beszélünk, hogy hallgatásunk a benne foglalt valóság súlyával szét ne zúzzon bennünket..

És akkor... történt valami. Elengedtem magam. Nagyon jól esett. A feledés homálya. Sötét, csöndes és befejezett. Ráleltem a szabadságra. A teljes reménytelenség volt a szabadság.

Újra a régi helyen jártam. Azon a füvön, melyen veled jártam. Néztem egyedül a csillagokat, akárcsak régen a te arcodat. Olyan régen volt már, tovatűnő emlék boldog, vissza-visszatérő kacér kép. Úgy fáztam az éjszaka csöndjében, úgy vágytam ölelésedre, mint még sohasem. Magányosan néztem a csillagokat, s sírva suttogtam: Gyere vissza...

Azt is tudom, hogy minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinknek találkoznia kellett./Nicholas Sparks/

Ahol nincs te, ott nincs én se. /Ingmar Bergman/

Ha rájössz valamire az részed marad. Tudod. Hogy kimondod e valaha? Az más. Talán sosem adod mások tudomására azt amire rájöttél. Lehet, hogy hazugságon kapod a másikat és az soha nem tudja meg, hogy lebukott. Nem tudja mert Te tudod de nem akarod, hogy tudja mekkora fájdalmat okozott. Sosem vallanád be neki, hogy képes ekkorát okozni. Talán azt hiszed ha kimondod az sokkal erősebb mint a fájdalom amit érzel... Talán végleg felrúgsz vele valamit amibe eddig minden energiáddal kapaszkodtál. Kapaszkodtál. Megérte? Megérte ha nem kaptál cserébe őszinteséget? ...Talán igen... ...Talán nem...

A lelki sérülés nem múlik el soha. De hozzáedződik a lélek. /Karinthy Frigyes/

Ha akarok valamit küzdjek érte..ezért vagyok itt..életemben előszőr küzdök valamiért ami igazán fontos..

Az élet rövid a perc röpke,de vigyázz mert egy perc alatt egy élet mehet tönkre..

Kínkeservvel múlnak az éjszakák. Szürkék és nyirkosak a nappalok, akár a pincekő. Mindenfelől fájdalmas feszültség kapdos felém. (...) Értelmetlen és haszontalan az életem. Érzékelőszerveim be- és összeszáradtak. Úgy érzem magam, mint egy darab ősi gyanta. Magamnak sem kellek. Csapdába tévedtem, s már kedvem is elmúlt, hogy kiutat keressek. Nem érdekel. Már semmi sem érdekel./Vavyan Fable/

Mi rosszabb? Elveszíteni valamit, vagy meg sem kapni?/Vavyan Fable/

A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy, mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra. Összeomlik a fontossága, jelentősége és értéke a dolgoknak, amelyekben eddig hittünk; és ha kitartunk és még magányosabbak leszünk, kezdete lehet egészen újfajta fontosságok és jelentőségek fölfedezésének. /Hugh Shearman/

Érthetetlen. Egyszerűen amikor meglátom a gyomrom mintha teljesen összeszorulna és a szívem is össze vissza kalimpál. Ezeket az érzéseket váltja ki belőlem Ő. Egy olyan ember, akit nem is ismerek. De a puszta látványa annyira lenyűgöz, hogy ismeretlenül is megkapná a szívemet és annak minden szeretetét. Érthetetlen. Felejtenem kellene? De mit felejtsek ha egyszer nem is ismerem? Felejtsem a szemét, arcát, illatát és mozdulatait? Nem. Azt semmiképp. Hogy is felejthetném el azt az embert aki ilyen erős és hatalmas érzéseket vált ki belőlem? Nem. Bármit eltudnék viselni, de ilyen különleges ember felejtését azt nem. Mi maradna akkor nekem? Üresség. Határtalan és mély üresség..

Nézem őt, és úgy érzem, bárminél jobban szeretem ezt az embert. /Vavyan Fable/

Mostanában könnyebb az életet elviselni, mint a tudatmódosítókat.

Egy rövid pillanatra, amikor a hangja nem tudatos emlékezetemből, hanem lényem valamilyen más, mélyebb rétegéből szólt hozzám - tökéletesen tiszta volt és bársonyosan lágy, nem az a sápadt visszhang, amit az emlékezetem általában produkált -, fájdalom nélkül tudtam visszaemlékezni rá. /Stephenie Meyer/

Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket. Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik. /Stephenie Meyer/

Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna./Stephenie Meyer/

A múlt utáni fájdalom furcsa dolog, az ember nem tehet ellene semmit. Olyan, mint a saját magától kinyíló ablak. A szobában hideg lesz és az ember elkezd remegni. Az ablak azonban minden fuvallatra kissé jobban kinyílik, és az ember egyszerre csak kíváncsi lesz, mi van mögötte. /Arthur Golden/

Soha nem gondolok arra, hogy jó lett volna, ha fiatalnak ismerlek meg, ha akkor jön el a pillanat. Nem érzem, hogy vesztes lennék, mert nélküled éltem az életem. Olyan vagy számomra, (és azt hiszem, én is olyan vagyok) mintha azóta léteznél, mióta megismertelek, mert nincs emlékem a múltadról. Mikor megszerettelek, már magadban hordoztad az ifjúságod és az öregséged, nincs korod, csak minden, ami Te vagy benned van. Elkészültél. A nélkülem töltött napok voltak az építkezésed napjai, nekem építkeztél, hogy azzá légy, aki vagy. Mint az összerakós játék, ami mozaikonként válik késszé, az se öreg, és nem fiatal, hanem egész.

Jó dolog, hogy rosszul érzed magad - [...] - Ha semmit nem éreznél, az azt jelentené, hogy nincs benned szeretet, nincs szenvedély. És semmik vagyunk szenvedély nélkül.

Ahogy elmentél a szívem is veled ment... akkor ,hogy is szerethetnék újra??

Találkoztál már olyannal, aki hirtelen szembesül azzal, hogy a másik csomagol? Találkoztál már olyannal, aki tehetetlenségében mindent kitalál, hátha jön a csoda, és a másik mégis meggondolja, és mégis marad? Találkoztál már olyannal, aki, mikor annak a másiknak a keze már a kilincsen, sír, és jajveszékel, hátha sikerül mégis itt tartani azt a másikat, aki már végleg elhatározta, hogy menni fog, akit már semmivel nem lehet itt tartani. Ugye Te is látod, hogy őrült az ilyen ember. Hát én is ezt teszem évek óta, csak akit itt tartanék, az már régen nincs is itt.

Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem... azzal a pár szóval csupán az életem romboltad szét...

Ma sírtam, de nem azért mert hiányoltalak.. hanem azért, mert rájöttem, hogy nélküled is minden rendben.

Néha azt szeretném, ha "Vigyázat, törékeny" felirat lenne a homlokomra ragasztva. Néha azt szeretném, ha valahogy tudtára adhatnám az embereknek, hogy azért, mert olyan világban élünk, ahol nincsenek szabályok, és olyan életet élünk, ahol nincsenek törvények, másnap reggelre kelve még éppen úgy fáj, ami fáj. /Elizabeth Lee Wurtzel/

Nem mindenki azért hagy el, mert el akar menni.. van aki azért megy el.. mert már nincs értelme tovább maradni...

Nem tudom, mit szerettem benned így. Nem tudom kiragadni, elmondani, de ha rád gondolok, még mindig ugyanúgy fáj. Pedig nem tegnap történt.

Kövessük el a tökéletes bűntényt. Én ellopom a szíved, s Te ellopod az enyémet!

Későn fog rádöbbenni, hogy mégis volt egy lány, ki hibái ellenére eszméletlenül tudta szeretni...

Mindennap azt hiszem, máris fokozhatatlanul szeretlek. És másnap mindig arra ébredek, hogy több vagy nekem, mint tegnap./Vavyan Fable/

A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. /Müller Péter/

Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben. /Wass Albert/

Van egy hely a szívemben,amelyet csak te tudsz kitölteni. Már az első pillanatban megnyertél magadnak és mindig sikerülni fog ez neked. 

Csak addig volt könnyű nélküled az élet, míg nem tudtam, hogy létezel. /Vavyan Fable/

Amikor először láttalak nem tudtam, hogy ilyen erős érzelmeket fogok irántad érezni. Nem gondoltam volna, hogy az álmaim rólad fognak szólni és amikor meghallom a neved pillangók röpködnek majd a hasamban. Amikor először láttalak nem gondoltam volna, hogy szeretni foglak.

Senki sem születik nőnek, azzá lesz.

Kövesd, újítsd meg, bízz benne. Ne add ki túl könnyen, de add bele mindenbe. Öntsd ki valakinek, és tartsd közel szeretteidhez! És bárki is próbálta összetörni, sose félj újra kitárni.. de vigyázz rá nagyon. Ő a központja mindannak, ami vagy.

Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért néz ki mindig az ablakon mikor elkapja a pillantásod? Azért, hogy elrejtse a könnyeket..

Sokan évtizedekig elvegetálnak valaki mellett,akihez semmi közük. Annyira akarjuk hinni, hogy rátaláltunk az igazira. Bátorság kell ahhoz, hogy felismerjük valami mégsem stimmel.

Semmi sem tart örökké. Eljön az idő amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk. Búcsút azoktól, akiről azt hittük sosem hagynak el. És mikor végre ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!

Szerelem az, amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak ő jár a fejedben, és hiába bánt, hiába gyilkol meg, nem tudsz haragudni rá. Mégis megölnéd. Amikor olyat is megtennél, amit addig el sem tudtál volna képzelni. Megalázkodsz, és könyörögsz. Sírsz.
 

Amit emléknek nevezel, itt él, és hat időtlenül és elevenen, és formálja az életet. Nehéz elképzelni, hogy jelenlegi életed minden pillanatát nemcsak a múltad sugallja, hanem a jövőd is: sejted, hogy mivé kéne lenned, de nehezen sikerül. Az emlékek nemcsak a múltból tolnak, hanem húznak is a jövőből. /Müller Péter/

Elvesztem az emlékekben. Még ha úgy is kell töltenem a napjaimat, mintha nem vágyakoznék utána, attól még hű maradhatok hozzá és a közös emlékeinkhez. Nem számít, milyen sok időt töltünk külön, ha erős maradok. Nem szabad azon tépelődni, hogy mi nem történhetett meg közöttünk, inkább arra kell emlékezni, ami már megtörtént. /Claudia Gray/

Gyengéden, imádnivalóan csókolt meg. Elfelejtkeztem a többiekről, a helyről, az időről, az ésszerűségről... csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és én is akartam őt. /Stephenie Meyer/

Óceáni mélységekig merültem egy olyan csókban, amely gyönyörűségesen különbözött az eddigiektől. Zavartalannak és végtelennek ígérkezett, s meglepett azzal, hogy csókabb volt annál, amit eleddig e fogalomként ismertem, kettőnkből kelt önálló életre, megelevenült. Illata, íze, zamata, forrósága, de még teste is volt: párádzó, izmos, feszes, táncolékony. Képtelenség lett volna megkülönböztetni, ki kit simogat, cirógat, ölel; saját bőrömet éppúgy éreztem, mint az övét, és összedöndültek szívizmaink. /Vavyan Fable/

Amikor úgy érzed, hogy egy csodás érzés kerülget, akkor nem tudsz semmire sem figyelni, csak arra az egy emberre akit szeretsz. Minden percben várod hogy lásd, gyengéden átölelhesd, s elmondhasd neki, hogy mennyire odáig vagy érte! Viszont ha eljön az a perc, s kimondja hogy vége, sírva fakadsz, elvonulsz a titkos helyedre. Előveszed a régi fotókat, s könnyed rácseppen, nem tehetsz már semmit sem ellene. Nem tudsz nélküle meglenni, utoljára el kell menned hozzá, s egy utolsó csókot kérni, s azt mondani, a szívemben mindig velem leszel.

A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett". /Stephenie Meyer/

A szerelem meg a testi vágy nem mindig járnak kéz a kézben. /Stephenie Meyer/

Bármilyen szomorú, mégis gyönyörűség ebben az érthetetlen világban élni. /Ivan Alekszejevics Bunyin/

A fájdalom csak ideiglenes. Eltarthat egy percig, egy óráig, egy napig vagy egy évig, de végül elmúlik, és valami más lép a helyébe. De ha az ember feladja, akkor örökké fog tartani. /Lance Armstrong/

Abban a pillanatban, amikor a szeretet elkezd mérni és súlyozni, nyomban eltűnik, és csak keserű emlék marad utána. / Mikhail Naimy/

Amint az ember elkezd foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak róla mások, azonnal elfelejt önmaga lenni. /Chester Bennington/

Mindenki azt mondja, hogy jobbat érdemlek nálad, de én nem akarok jobbat, én téged akarlak..

Van, hogy ezt egészen másképp képzelem el.

Ha lehetne egy kívánságom, azt kérném, hogy minden nap arra ébredjek fel, hogy érzem a nyakamon a leheleted, az arcomon az ajkaid melegét, a bőrömön az ujjaid érintését…azt szeretném, hogy érezzem a szívverésed az enyém mellett, tudva, hogy mindezt csak melletted élhetem át.

Nehéz elfogadni, mi a világot jelentette nem rég az mára nem más mint féltve őrzött emlék..

Nincs elviselhetetlenebb betegség a szív fájdalmánál. Olyankor úgy érzi az ember mintha ténylegesen beteg lenne. Eltelik néhány hét és egyszer csak azt érzed jobban vagy. Aztán pár óra alatt minden összeomlik.

Néha az emberek éveken keresztül ugyanattól a problémától nyomorultak, holott azt is mondhatnák: "Na és?" Ez az egyik kedvenc mondásom: "Na és?" Nem tudom, hogy éltem túl az éveket, mielőtt megtanultam, hogy használjam ezt a trükköt. Sokáig tartott, míg megtanultam, de ha egyszer sikerül, sosem felejted el.

A szerelem megfoszt a gyermeki tündérvilágtól, megismertet a múlandóság élményével, felnőtté tesz.

Használj ki minden lehetőséget az életben, mert ha egyszer elszalasztod őket, nagyon sokára térnek csak vissza.

A férfiak ránéznek a nők fenekére, és azt mondják: micsoda segg! A nők ugyan ezt mondják, csak a férfiak szemébe néznek.

A boldogság olykor könnycseppekben mérhető. Egy könnycsepp egy csók, két könnycsepp egy ölelés, három könnycsepp egy szó, melytől sírni kezdesz, miközben mosolyra biggyeszted a szád. Várom az első könnycseppem.

Szerelmesnek lenni nem nehéz. Bizonyítani nehéz!

Te voltál már úgy, hogy azt hitted belehalsz a fájdalomba annyira hiányzik? Szereted tiszta, mély szerelemmel. Hittél neki, bíztál benne, a nap minden órájában rá gondoltál, felnéztél rá, ölelő két karja közt megnyugvást találtál. Lested a gondolatát, remegve vártad a telefonját, éjszaka átbuszoztad a várost, hogy vele lehess. Mindent megtettél érte, mégis vége lett… és nem tudod miért… Azt hitted az aranyfonál, amivel összekötött a sors benneteket soha nem szakad el… Tévedtél. És vársz egy jelre, telnek a napok, hónapok, évek.. és Te vársz.



Lennie kellene valami szerelemcsillapítónak.


Hiányzott már az az ember aki vagy, de szépen lassan megtalálod önmagad úgy érzem. Segítek benne, de tudom, hogy egyedül keresed meg az utadat, ami a legjobb, de én mindig ott vagyok az út mentén, ugye tudod? 


Kicsit belehalok minden nap, hogy nem hallhatom a hangodat, kicsit belehalok minden nap, hogy nem ölelsz és nem simogatsz.



Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.


Néha nagyon segítene egy ölelés. Mintha mostanában senki sem hagyná, hogy szeressem. De biztos, bennem van a hiba.... Lehet hogy én sem hagyom, hogy engem szeressenek... ?!



Ostobának kell lennie annak a férfinak, aki nem veszi észre, ha egy nő boldog a közelében.



De tudnod kell, mikor szemedbe néztem, én egy világot láttam, és azt hittem, hogy ott megtaláltam, végre azt amit vártam.



Hát megtaláltál? Örülök neked. Annyit töprengtem már azon, hogy a dolgok miért úgy alakulnak, ahogy. De mindig rá kell jönnöm, hogy teljesen felesleges. Életemet valami más, rajtam kívüli „dolog” irányítja. Persze beleszólhatok én is, de az is csak azért van, hogy ne érezzem magam annyira megkötözve. Olyan vagyok, mint a gyertyaláng. Ha akarod égek. Ha mélyen a szemembe nézel csodát mutatok neked. Látod? Nem is olyan nehéz igaz? De ha nem akarod, akkor elalszom. Ugye tudod…?

Akármit is próbálunk eltitkolni, sosem állunk készen a napra, amikor az igazság kiderül.
 

A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki, hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek.

Emlékszel arra, hogy milyen volt először megcsókolni?..az a varázslatos pillanat, amikor minden megváltozott..

Várni a legjobbat, de felkészülni a legrosszabbra.

Legbelül senki sem akarja tudni az igazságot. Néha azért mondunk igazat, mert egyszerűen nem mondhatunk mást. Néha azért mondunk igazat, mert hangosan ki kell mondanunk, ahhoz, hogy halljuk. És néha azért mondjuk ki az igazat, mert nem bírjuk megállni. És néha kimondjuk, mert minimum ennyivel tartozunk.

Ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, és az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg ez vagy az az elvetett mag megfogan benne. Ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos fokozottan így van ez, a jó cselekedetek esetében De ami késik, nem múlik.


A bátorság nem a félelem hiánya hanem egy döntés arról, hogy van fontosabb dolog is az életben mint a félelem.


Aki könnyelműen ígérget, és aztán nem tudja teljesíteni az ígéreteit, tehetetlennek és sikertelennek érzi magát, s ugyanez történik azzal is, aki az ígéretekbe kapaszkodik.


Lehet hogy nem fog verseket írni hozzád, lehet hogy nem fog minden egyes pillanatban rád gondolni, de neked adta lényének egy részét - azt a részt, amiről ő is tudja, hogy összetörheted.


Van mikor gyűlöllek azért, mert nem tudom kitörölni azokat a pillanatokat mikor megbántottál, és én emiatt sírtam.


Rémüldözés közben végre sikerült ráébrednem, hogy egészen eddig mennyire féltem. Féltem, mert nem láttam magam előtt a jövőt, féltem, mert nem tudtam mit kezdjek az életemmel, és féltem, hogy mi lesz, ha nem jövök rá. És mindenek felett rettegtem attól, hogy az idő könyörtelenül halad előre, és előbb-utóbb túl késő lesz. Azonban mégis, ha most nem állok meg, ha továbbmegyek, talán egyszer én is megtalálom, amit keresek…talán egyszer én is…



Azóta nemhogy megszerettem, de meg is őrülök érte..


Azt hiszem, hogy csalódni csak akkor csalódhatunk, havalakitől valamit elvárunk. Azt, hogy szeressen, hogy értem éljen, hogy szépszavakat súgjon a fülembe, hogy másra soha rá ne nézzen, hogy örökké hű legyen.Vagy ha feltételezem arról a másikról, hogy csak engem szeret, csak értem él,hogy másra soha rá nem néz. Akkor lehet csalódni. De, ha én hiszek benned,akkor én nem csalódhatok. Mert hinni valakiben nem azt jelenti, feltételezni,az a másik mindent jól csinál, hogy az a másik tökéletes, mellette örökké süt a Nap. Hinni valakiben annyit jelent, ha már a szakadék fölé tart is, akkor is hinni, hogy nem fog leejteni. Ha mégis leejt,hinni, hogy azt is miattam tette.Mert a hit az vak. Ha látni akar, ha kinyitja a szemét,akkor elveszíti a varázserejét, és meghal abban a pillanatban. Attól kezdve átveszi helyét a tudás, Ami bizonytalan,ami cáfolható. Aminek korlátai vannak, ami lehúz. Hinni valakiben annyit jelent, hogy szavára járni tudni a vízen.


Aki kell, az kell, nem azért : amilyen, hanem annak ellenére, hogy bármilyen.



Olyan nehéz úgy szeretni valakit, hogy távol van tőled, ha tudod, hogy szeret, de mégis kételkedsz benne, mert szereted, és félsz, hogy elveszítheted..



Még a legnagyobb kimondható szó is kicsi ehhez.Ehhez,hogy kifejezzem ezt,ami néha megfújt és mégis annyira jó,amitől hevesebben kezd el verni a szívem és belebizsereg minden egyes porcikám,amitől úgy érzem,hogy mindjárt elájulok és mégis annyira éber vagyok.Vagy nem!Nem vagyok éber,mert álmodom!Azért mert ez már annyira szép,hogy ilyet csak álmodni lehet,vagy képzelni.És én ebből a képzeletből sosem akarok visszatérni a világba!Mert akkor nélküled kell lennem és én tenélküled nem tudok lenni,és élni,sem pedig lélegezni!De nem is akarok!Csak Téged!!!Köszönöm,hogy vagy nekem!
 

A függőséggel az a helyzet, hogy sosem végződik jól, mert végül bármi is hozott minket mámoros állapotba idővel a jó érzés elmúlik és felváltja a fájdalom. Azt mondják, hogy addig nem szokhatsz le, amíg padlóra nem kerülsz, de honnét tudhatod, hogy mikor kerülsz oda, mert nem számít, hogy ez a dolog mennyire fájdalmas, néha... lemondani róla sokkal fájdalmasabb.



Tudta, milyen érzés efféle fájdalommal élni, ami terjed és lüktet, amit az okoz, hogy valaki nem törődik eléggé az emberrel. Ha valaki nem szeret elég erősen.
A szeretet mindent kibír - egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk - és vége!? Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! - Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. (...) Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket - mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban. De a szeretet elvesztése NINCS, ÉS NEM IS LEHET, SOHA!


Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sosem számított; ki az, aki többé nem fog és ki az, aki mindig is számítani fog.. ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei: megvan az oka annak, hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek.


Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják.


Azt hiszem igen dühösek lehetnénk mind amiatt, ami velünk történik.. de nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban.. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok.. A szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát, hülye kis életem minden percéért...



A szemeim nélküled nem ragyognak többé soha.

Tudom, ez már késő, s tán te ezt nem is érted, hogy mért hagytalak el, ha szerettelek téged…

Vidám jelenség vagyok, őrült tulajdonságokkal és felfoghatatlan érzésekkel.

Van egy nagy kikötő az életemben, Te vagy az, és én bármikor, bármilyen időben kikötök ott, mert akkor fogad be engem, amikor csak akarom.

Van mikor egy ember olyan vonzalmat ébreszt bennünk, hogy mikor a közelébe vagyunk, elgyengülünk és az eszünk harcol ellene, de tagjainkban érezzünk azt a mérhetetlen vágyat iránta, ami elöl hiába menekülnénk, hisz úgy sem tudunk, mert a szívünk diktál, és az akarat már mást is mond…

Minnél többet látlak, egyre jobban kivánlak, ha még egyszer találkozunk félek, hogy nem uralkodom magamon, úgyhogy vállald a következményeket.

Minden este kitéptelek a szívemből, de te reggelre újra ott voltál.

Szerelmes vagyok, és ez mindenem, akár helyes, akár nem, és neki én vagyok minden. Szeretem. Egyek vagyunk, nem lehet mit tenni, semmit sem tehetek, csak ölelni őt örökké. Vele akarok lenni ma, holnap és egész életemben. Amikor a szerelem ilyen erős, ott nincs helyes vagy helytelen. A szerelem egész életedre szól.



Olyan ember voltam melletted, amilyen nélküled már soha nem leszek!

Mert fáj, ha rám nézel fáj, ha a közelemben vagy, ha meglátlak, ahogy a korodbeli fiúkkal bohóckodsz. Utálom magam amikor nem bírom ki és hozzád érek. Fáj, amikor rám mosolyogsz, amikor meglátom a csillogást a szemedben vagy csak egyszerűen látom, hogy milyen vicces amikor mérges vagy valamiért. Megrémít a szeretet amit néha mintha látnék a szemedben. . De ezen érzések közül a legrémisztőbb az amit én érzek: hogy amikor rám mosolyogsz, a szívem megremeg. Amikor nem velem beszélgetsz , megszakad. Amikor úgy érzem, hogy szeretsz, legszívesebben magamhoz szorítanálak és soha nem engednélek el. Néha elegem van az egészből, de ilyenkor egy újabb mosollyal ismét magadhoz láncolsz. De mégis az egész az én hibám. Mert szeretlek, amit tudom, hogy nem lehet. . ez a legnyomorúságosabb az egészben. . Hogy soha nem szerethettem volna beléd. Sajnálom.

Vannak pillanatok,amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól,csak azért,hogy mindketten megértsék,milyen sokat jelentenek egymásnak.

A féltékenység nem más, mint hogy magányosnak érezzük magunkat mosolygó ellenségek közepette.




Akit elengedtünk, az valószínűleg soha nem jön vissza, különben el se ment volna..

Nem tudom körül írni mi ez az érzés csak annyit tudok, hogy ha ránézek, bármilyen boldogtalan is vagyok, egyszerűen a szám mosolyra gördül akarva, akaratlanul.

Most jöttem rá, mennyire szeretem. Most jöttem rá, ez nem puszta szerelem, ez több annál. De vajon ő is így érez irántam? Vajon ő is így szeret? Vagy egyszerűen jól érzi magát velem? Miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehet tudni, mit éreznek egymás iránt az emberek? Olyan sok kérdés, és olyan sok válasz. Ha jobban belegondolok, egész életünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Minden nap megtaláljuk egyikre a választ, ugyanakkor felvetődik egy újabb. Soha véget nem érő körfolyamat ez. A kérdések soha nem fogynak el, a válaszok pedig nehezen találhatóak meg. És ha meg is találjuk, az nem garancia, hogy az életünk jobb lesz, sőt... Lehet, hogy még jobban fog kínozni a válasz, mint a kérdés. Nem is baj, hogy nem tudjuk, hisz akkor nem lenne izgalom az életünkben.